Az épületek határoló szerkezeteinek építészeti, hőszigetelési tulajdonságai mellett nagyon fontos a jó hanggátlási képessége is.
A szomszédos helyiségek közötti födémeket és szerkezeti részleteit úgy kell kialakítani, hogy azok lépéshanggátlása a helyszíni mérések alapján kielégítse a szabvány követelményeit. Az AUSTROTHERM Kft. által gyártott AT-L jelű speciális eljárással rugalmassá tett lépéshang-szigetelő lemezek ezen követelmények kielégítésében nyújtanak segítséget. A födémszerkezet, a rákerülő rugalmas úsztató réteg és a leterhelő beton együttesen alkotják az úgynevezett úszópadlót. A név szemléletes, hiszen ennek a szerkezetnek lényegi eleme, hogy a felbeton és a padlóburkolat ne kapcsolódjon mereven az épület többi szerkezetéhez, hanem mintegy szabadon "ússzon" a födémen. Az ilyen megoldások hatékonysága függ a födém tömegétől, az úsztató réteg rugalmasságától (dinamikai merevségétől) és vastagságától, az úszó réteg tömegétől, illetve a burkolat fajtájától. Kedvezőbb eredményt érhetünk el, ha a födém tömege nagyobb, az úsztató réteg vastagabb, vagy lágyabb - kisebb a dinamikai merevsége -, illetve lágy padlóburkolatok (padlószőnyeg, párnafás padló, stb.) alkalmazásával.
A speciális eljárással rugalmassá tett expandált polisztirolhab lépéshang-szigetelő lemezekre vonatkozó műszaki előírásokat az MSZ EN 13163 szabvány tartalmazza. Ez a lépéshang-szigetelő lemezek négy kategóriáját különbözteti meg az összenyomódási értékük és a födémet terhelő hasznos teher alapján. A legkisebb hasznos terhet (kevesebb, mint 2 kPa, ez megfelel a legtöbb lakóhelyiségnek) hordozó EPS lépéshang-szigetelő lemezek legfeljebb 5 mm-t nyomódhatnak össze (CP 5 fokozat), míg a legnagyobb hasznos tehernek (5 kPa alatt, például könyvtár, színház) kitehető CP2 kategória csak 2 mm összenyomódást engedélyez.
Hogy egyszerűbb legyen értelmezni a táblázatot, feltüntetjük benne a járatos Austrotherm lépéshang-szigetelő anyagokat.
Az EPS termékek gyártását és forgalmazását harmonizált, vagyis az Európai Unióban egységes szabványok szabályozzák. Nem egységes viszont alkalmazás. Az országonként jelenősen eltérő klimatikus viszonyok és építési szokások miatt nem is lett volna célszerű ezt uniformizálni. Az alkalmazásról így minden egyes ország saját hatáskörébe dönt: létrehoz-e egyáltalán valamilyen szabályozást, esetleg szabványt, vagy a piac szereplőire bízza ezt? Expandált polisztirolhabok alkalmazása esetén Magyarországon az MSZ 7573 szabványt kell figyelembe venni, ami a szerint a fenti táblázatból háromféle termék beépíthetőségéről rendelkezik A normál terhelésű padlók esetén a CP5, fokozott terhelés esetén legalább a CP3, nagy terhelés esetén csak a CP2 kategóriájú lépéshang-szigetelő EPS lemezek beépítését engedélyezi. E mellett viszont az akusztikai tulajdonságokat is megszabja: normál és fokozott terhelés esetén a termék dinamikai merevsége legfeljebb 30 MN/m3, nagy terhelésnél legfeljebb 50 MN/m3 lehet.
A dinamikai merevség a lépéshang-szigetelő lemezek minőségét jellemzi, minél alacsonyabb ez az érték, annál kedvezőbb az anyag tulajdonsága, annál hatékonyabb hangszigetelést tud biztosítani. Mivel ez a tulajdonság nem csak az anyagot jellemzi, de függ a termék vastagságától is, minden gyártott vastagságra különmeg kell adni ezeket az értékeket. Így például a 20 mm vastag AT-L2 lemez dinamikai merevsége 20 MN/m3, addig a 45 mm vastag lemezé csak 10.
Látható, hogy a nagyobb terheléseknél valamivel gyengébb (magasabb) dinamikai merevségi értékekkel is megelégszik az alkalmazási szabvány. Ennek oka az, hogy a fokozott terhelésnek kitehető lépéshang-szigetelő anyagoknak merevebbeknek kell lenniük, kevésbé rugalmasak, vagyis nem képesek annyira elnyelni a kopogó hangokat, mint a kis terhelésnek kitehető változat. Nagy terhelésnek kitehető lépéshang-szigetelő termékemk dinamikai merevségi értékei szükségszerűen magasabbak (rosszabbak).
A szokáásos terhelés esetén (pl. lakóhyelyiségek) viszont szigorúbb a követelmény: a CP5 és CP3 kategóriájú lépéshang-szigetelő lemezek dinamikai merevsége nem haladja meg a 30 MN/m3-t, vagyi az ennél rosszabb tulajdonságú termékek nem építhetők be.
+36 96 515 114
© 2024 Austrotherm