Az Arrabona Racing Team 2014 januárjában alakult meg a győri Széchenyi István Egyetem hallgatóiból. A sokszínű csapat legnagyobb részét járműmérnök szakosok alkotják, de mellettük vezetés-szervezés, villamos- és mechatronikai mérnök hallgatók is dolgoznak.
A csapat a Formula Student elnevezésű nemzetközi mérnökversenyre készít járműveket, melyben az egyetemi hallgatókból álló csapatok előre lefektetett formai és technikai szabályoknak megfelelő versenyautót terveznek, és ezzel versenyeznek. Eredményeiket a versenyek során szaktekintélyekből álló bírák előtt a statikus versenyszámokon prezentálják. A megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban is alkalmazni kell, melyről a dinamikus versenyszámok adnak visszajelzést.
2017 első két versenyének taktikai és technikai kihívásai után a legrangosabb, német versenyen a csapatösszhang meghozta a várva várt sikeres versenyt, melyen a második leghatékonyabb autó is a csapaté volt. A tavalyi eredményüket javítva, a 15. helyen zártak. Hazai pályán is kimagaslóan teljesítettek a statikus versenyszámokban, ahol a költségterv 2. lett, a versenyautót a 3. legjobban megtervezett járműnek választották.
A versenyautók légterelő szárainak gyártásával járult hozzá az Austrotherm a csapat sikeréhez. Az ART-nak jól megmunkálható, könnyű, teherbíró anyagból készülő elemekre volt szüksége, melyek egyedi kialakításúak. A légterelők Austrotherm AT-N200 hőszigetelő lemezekből készültek, melyet főként jelentős mechanikai igénybevételnek kitett épületszerkezetekben (például tetőparkolók, ipari padlók hőszigeteléséhez) alkalmaznak.
+36 96 515 114
© 2024 Austrotherm