Frissítve: 2010. 8. 30.

Már lehet pályázni a Klímabarát Otthon 2 programra

A Klímabarát Otthon Program részeként a zöldtárca pályázatot írt ki hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújításra, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására. A kibocsátási kvótabevételekből meghirdetett pályázattól Szabó Imre környezetvédelmi miniszter jó hatásfokú, mérhető széndioxid-kibocsátáscsökkentést vár, amely egyúttal jelentős megtakarítást jelent a rezsiköltségekben.
 
Az előző, panel épületek klímabaráttá tételére kiírt pályázatra eddig több mint ezer lakóközösség nyújtott be pályázatot, és már 13 milliárd forintnyi támogatásról született döntés. A tárca ugyancsak a klímavédelmi csomag részeként elindította az izzócsere programot, következő lépésként pedig a Klímabarát Intézmény Programot hirdeti majd meg közintézmények energiahatékonysági felújítására, és a tervek között szerepel klímaerdő telepítése is.

A Klímabarát Otthon program nyáron meghirdetett panelpályázata után a tárca most a hagyományos építésű épületekre és lakásokra is kiterjesztette a klímavédelmi célú pályázatot. Ezen olyan beruházások támogathatóak, amelyek mérhető széndioxid-

kibocsátáscsökkentést eredményeznek, és igazolhatóan javul az épület energiahatékonysága. Komplex felújítás esetén a KlímaBónusznak köszönhetően akár 60 %-os támogatás is elérhető. Az épület felújításokra hazánkban a Klímabarát Otthon Programmal először vezettek be speciális klímavédelmi elemet, szigorú CO2 emisszió számítással. A lakóépületek energiahatékony felújítása pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott klímavédelmi eszköz, az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják ugyanis a teljes hazai széndioxid-kibocsátások 30 százalékát.

A Klímabarát Otthon 2 pályázat részletei

Támogatás nyújtható a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületek lodzsáinak, teraszainak vagy tornácainak beüvegezésére a szoláris nyereségek passzív hasznosítására, az épületek nyári hővédelmének javítására, hővisszanyerős szellőzés kialakítására, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, fűtéskorszerűsítésre és használati melegvízellátás-korszerűsítésre. Támogatható lesz továbbá a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, és az épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia- vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése is: napkollektoros és napelemes rendszerek, biomassza tüzelésű kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása. A pályázaton az új építésű, energiatakarékos házak építése is támogatható.
 
A támogatás egy költségarányos alaptámogatásból és egy hatékonyságarányos, ún. KlímaBónusz támogatásból áll, a kettő együtt akár 60%-os támogatást is eredményezhet. Az alaptámogatás mértéke 30%, beruházás fajtánként maximum 555 ezer – 1,47 millió Ft. A tárca elsősorban a komplex jellegű felújításokat kívánja ösztönözni: amennyiben az épület a beruházás eredményeképp eléri a „C” feletti energetikai kategóriát, a KlímaBónusz támogatásra is jogosulttá válik, ennek mértéke a tervek szerint 10-30% az elért B, A vagy A+ energetikai kategóriától függően, a támogatás mértéke beruházás fajtától függően maximum 200 ezer – 1 millió Ft lehet. A Klímabarát Otthon Programra magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak.
 
A pályázathoz energiatanúsítványt is be kell nyújtani: a beruházást követően az épületnek ugyanis legalább egy energiakategóriát kell javulnia az eredetihez képest, a pályázat kötelező része továbbá a CO2 kibocsátás megtakarításának számítása is.

A pályázatok elbírálását a KVVM Fejlesztési Igazgatóságánál működő szervezet koordinálja, a pályázatkezelést és a szakmai értékelés az Energia Központ Nonprofit Kft. végzi. A beruházás megvalósulása után az Energia Központ öt éven át monitorozza a kibocsátási mutatókat.